Révai Baráti Kör

Iskola a város szívében 2017

Nagyon jó hangulatban zajlott le 2017. április 28-án az „Iskola a város szívében” rendezvényünk. A Révai Baráti Kör tagjai régi ismerősökkel, a révais színjátszó körök emblematikus alakjaival és a mai színjátszó csoportok tagjaival is találkozhattak e pénteki, esős napon.

A rendezvényt Kovács Csaba, a RBK elnöke nyitotta meg közös fellépésre hívva a megjelenteket: a vendégek együtt énekeltek Kovácsné Szabó Évát köszöntve születésnapján. Horváth Péter igazgató úr a színjátszás és az iskola kapcsolatát elemezte és köszönetét fejezte ki – kiemelve Wenczel Imrét – az itt folyó munkáért. 

Tóth Szilvia régi fényképeket és az általa megőrzött plakátokat, okleveleket, érmeket bemutatva emlékezett a kezdetekre, a 90-es évekre (és üdvözölte az ekkor érkező Horváth Zoárdot 😊 ), előadását Varjú Nándi egészítette ki a közös emlékeket felidézve. A középiskolában megszerzett alapokat és az ott kiépített kapcsolatok jelentőségét emelte ki Pálfalvi-Pottyondi Nóra, aki máig naponta jár színházba (munkahelye 😊 ). Nagy Zsolt a jelen lehetőségeiről, feladatairól beszélt és kitért a működés finanszírozásának problémáira is, kérve a megjelentek és a RBK segítségét is.

(A RBK vezetősége egyet ért a támogatás szükségességét és jogosságát illetően, de erről dönteni a tagságnak kell. Kérjük, aki teheti, támogassa színjátszóinkat célzott adományokkal a RBK számlaszámán keresztül vagy személyesen az iskolában. Az összegyűlt pénz alapján a vezetőség a következő taggyűlésre – várhatóan Miklós-nap, december első szombatja – kidolgozza javaslatát a támogatásra. Egyben kérünk mindenkit, hogy adója 1%-t illetve az idei tagdíjat (min. 1000.-Ft) számlaszámunkra utalni szíveskedjék. 

Számlaszám: Sberbank 14100275-86264449-01000002 Köszönjük!)

Díjátadás következett:

A Révai Baráti Kör Révai Miklós Emlékérmet adományozott

Wenczel Imre részére,

 a színjátszó körök melletti több évtizedes, magas szintű pedagógiai és szakmai munkájáért.

A rendezvény a jelenlegi révais színjátszók bemutatójával folytatódott, amely szintén nagy sikert aratott. Az ezt követő kötetlen beszélgetés a már tradicionális révais melegszendvicsek, pogácsák és üdítők mellett folyt, reméljük nem eredménytelenül. 2 témát (aminek tervezzük folytatását) szeretnék kiemelni:

1. Iskolai honlap megújítása (Csütörtöki Tamás)

2. RBK tagság toborzás, támogatók keresése rendezvények szervezésével, pl. volt révais együttesek fellépése, suli-buli rendezés (Németh Bálint, Vendelin)

 

Copyright © 2017.